Amikor valaki új vállalkozóként szeretne betörni a piacra, az első tervei között szerepel egy mutatós weboldal. Ez eddig rendben is van, de hogy fognak a potenciális ügyfelek a Google keresőjében rátalálni?

A SEO jelentése tulajdonképpen keresőoptimalizálás. Azt az összetett tevékenységet jelenti, amivel egy-egy weboldal bizonyos kifejezésekre, kulcsszavakra a találati lista kívánt helyére kerül. Az ehhez kapcsolódó munka lényeges része a SEO szövegírás és a prémium linképítés is.

SEO szövegírás

A SEO szöveg elsősorban a Google keresőjének készül, viszont amikor elkezd egyre jobban rangsorolni, már sokan elolvassák az írást. Így a célcsoportot is meg kell szólítania a megfelelő stílusban. A jól emészthető, olvasmányos szöveget a Google is szereti. Az a jó, ha a szakterületünkről a laikusok számára is érthető módon kommunikálunk, a SEO szöveg informatív, beszédes lesz. A kettős elvárás megvalósítására a SEO irányelvekben tapasztalt, jó fogalmazási készséggel rendelkező szakember a számunkra megfelelő ember.

Sokaknak egyből eszébe jut, hogy majd a profi konkurenciától másolnak, hiszen miért fizessenek azért, ami pár kattintással simán importálható a saját oldalunkra is. Ráadásul ők “nagymenők”, biztos tökéletes “SEO tudóst” bíztak meg. El kell, hogy keserítsük az olvasókat, mert a másolás semmire se jó. A SEO szövegírás egyedi szöveget igényel, különben a keresők rosszul értékelik majd az oldalt.

A keresőoptimalizált szövegírás elengedhetetlen elemei:

  • a témához kapcsolódó keresőszavak kikutatása,
  • a megfelelő kulcsszavak használata,
  • a kulcsszavak optimális aránya.

Prémium linképítés

Amennyiben megtörtént a weboldalon a SEO szövegírás, tovább kell javítani a kikutatott kulcsszavakra a helyezéseket. Igazolnunk kell megbízhatóságunkat a Google számára. Ennek kiváló módja, hogy az oldalunkra mutató hivatkozásokat (linkeket) helyezünk el más oldalakon, ami nagyon jót tesz majd a rangsorolásnál. Ezekre a linkekre tulajdonképpen úgy is gondolhatunk, mint ajánlásokra, hiszen a Google számára igazándiból így néznek ki.

Jelenleg a Google szemében a linkek szerepe erősen felértékelődött. Amikor egy SEO szakember  linképítésre ad ajánlatot, tulajdonképpen arra gondol, hogy az általa vagy partnerei által üzemeltetett online felületekre a megbízó vállalkozáshoz kapcsolódó témakörről cikkeket és bennük a vállalkozás weboldalára mutató linkeket helyez el kulcsszavas horgonyszöveggel.  Ez nagyon jól hangzik, de sokan nem tudják, hogy az egyáltalán nem mindegy, hogy milyen értékű  oldalról kapunk linket.

A legfontosabb, amire érdemes odafigyelni:

  • a DA és DR értékre,
  • az oldal tematikájára,
  • a forgalomra,
  • a szöveg és kimenő link arányokra.

A prémium linképítés SEO linképítésre tökéletesen alkalmas oldalakat biztosít megbízóinak.